Hévíz természeti értékei között első helyen a nagy kiterjedésű gyógyvizű tó áll, Európában egyedülálló látványossággal, hogy csak itt virágzanak a szabadban a melegvízi tündérrózsák. A virág a város jelképévé vált.

1. A Hévízi-tó, a véderdő és a kifolyó természeti értékei

1.1.Búvárkodás Hévízi-tóban 

A Hévízi-tó keresztmetszetében tölcsér alakot formáz, naponta megújuló vize 38,5 m mélyről, egy gömb formájú forrásbarlang keskeny járatából tör elő. Ebben az iszapréteggel osztott „bugyorban” különböző földtörténeti korok gyermekei: a hideg karszt- és a meleg termálvíz találnak egymásra. A forrásházból kizubogó, közel 40 C^o-os víz felfelé áramolva egyre hidegebb rétegekkel találkozik, ettől állandó mozgásba lendül, így szüntelen kavarogva éri el a felszínt. Ebben a táncban a tó közel 127 000 m³-nyi vize átlagosan 3,5 naponta teljesen kicserélődik.

20-22 ezer évvel ezelőtt, amikor az őshévíz kivájta mai forrásbarlangját, még a Balaton víztükre csillogott a tó helyén. A klímaváltozások hatására a magyar tenger összezsugorodott, ekkor rajzolódott ki a tölcsér keresztmetszetű tó, a körülötte lévő buja növényzet elhalt részeiből pedig vaskos tőzegtakaró, tőzegláp jött létre.

Ki gondolná, hogy éppen az áthatolhatatlan ingovány az, aminek a világhírnév köszönhető? A Hévízi-tó medre – más természetes eredetű meleg vizes tavaktól eltérően – nem vulkanikus eredetű talajból, hanem tőzegből áll. A tőzeg dúsítja napjainkban is a nehézfémekben és radioaktív izotópokban gazdag termálforrást, és kiemelt szerepű a gyógykezelések és egyedi balneoterápia hatékonyságának megalapozásában.

Ebben a melegvizes tőzegmederben speciális igényű szervezetek találnak élőhelyükre, amelyek szintén fontos szerepet játszanak a víz gyógyhatásának kialakításában. A kráter falát 1,5 méter mélységtől egészen a forrásszájig bakteriális bevonatok a borítják. A vízben élő, parányi gömb alakú sejtjeikben ként felhalmozó kénbaktériumok (Beggiatoa) a tó kénanyagcseréjét szabályozzák (kénoxidálók és szulfátredukálók). Az itt élő baktériumtörzseknek (Micromonospora, Streptomyces) köszönhetően a víz természetes antibiotikus, fertőtlenítő hatású. Tömegesen él itt egy, a tudomány számára új cellulóz- és fehérjebontó mikromonospóra (Micromonospora heviziensis), ami tevékenységével a gyógyiszap kialakulását segíti. A kékmoszatok közül két faj (Pseudanabaena papillaterminata, Anomoeoneis serians) csak itt fordul elő Magyarországon. A mikroszkópikus méretű állatok közül pedig két új fonálférget (Crocodolrylaimus thermalis, Neoactinolaimus tepidus) és egy apró rákot (Schizopera clandestina heviziensis) írtak le a tudomány számára a Hévízi-tóból.

1.2. Növényritkaságok a Hévízi-tó körüli parkban

Aki a mikrovilág rejtelmei mellett szívesen ismerkedik a makrovilág szépségeivel is, kezdje a várossal való találkozást a tó körüli parkban tett sétával.

A kórház híres orvosáról, dr. Schulhof Vilmosról elnevezett, évszakonként változó virágágyásokkal kísért sétány vezet keresztül a parkon, amelyet a századeleji képeslapokról is ismert idős platánfasor (Platanus x hybrida) szegélyez. A fák hamvas, viaszszínű kérge a korabeli fürdőélet szemérmességét idézi.

A platánokkal egyidősek a magyar kőrisek (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica), amelyek aranyszínű őszi lombjának díszével csak a mocsárciprusok (Taxodium distichum) és kínai ősfenyők (Metasequoia glyptostroboides) vetekedhetnek, amelyek a várost szeptemberben bronzpalástba öltöztetik.

A park ritkaságai közé tartozik a keleti gyógyításban jól ismert, kelet-kínai származású páfrányfenyő (Ginkgo biloba), amelyet a nyitvatermők elődjeként a földtörténeti középidő élő kövületének tekintenek. A liliomfa (Magnolia x soulangiana) hazája Japán, otthonához hasonló párás környezetben fatermetű bokrai különleges szépségű, kézfejnyi virágokat bontanak.

A park párás mikroklímáját meghálálják a koros örökzöldek is, mint a lapos, kicsípett tűleveleiről is felismerhető jegenyefenyők: a görög félsziget bennszülött növénye, a szúrós tűlevelű görög jegenyefenyő (Abies cephalonica); a szülőföldjéről elnevezett kaukázusi jegenyefenyő (Abies nordmanniana) és a kurta tűlevelű andalúz jegenyefenyő (Abies pinsapo), amelynek természetes előfordulása kizárólag a dél-spanyolországi Rondai-hegységben ismert.

Narancsillatú tűleveléről és nyelvszerűen kilógó tobozpikkelyéről könnyen felismerhető az amerikai duglászfenyő (Pseudotsuga menziesii). Gyűjteményeskerti növény a Japán-szigetekről és Koreából származó mandzsu áltiszafa (Cephalotaxus harringtonii), amelynek fésűszerűen rendeződő hosszú, 3-6 cm-es tűi a tiszafára emlékeztetnek.

1.3. Hűsölő séták a véderdőkben és a védett városi parkban  

A tóval szerves ökológiai egységet alkotnak a környező lápterületek és a tótól északra és keletre lévő telepített erdő, aminek legszebb fái - a tündérrózsához hasonlóan - a gyógyfürdő szimbólumai lehetnének. Ilyen az amerikai eredetű, Mississippi völgyeinek mocsaras körülményeihez légzőgyökereivel alkalmazkodott mocsárciprus (Taxodium distichum), ami a hasonló megjelenésű kínai ősfenyővel együtt (Metasequoia glyptostroboides) bronzszínű palástba öltözteti az őszi hónapokban a tó környékét. Ez az erdő kiemelt szerepet játszik a tó kiegyenlített klímájának megteremtésében, mert a szeleket felfogja, így összefüggő marad a völgyfeneket oly gyakran beburkoló sejtelmes párafüggöny.

A sétányokkal feltárt északi véderdő uralkodó fafaja az enyves éger (Alnus glutinosa), ezt a fát alkalmazták a legutóbbi erdőfelújítási munkák során is. Az ősfenyők és égerek árnyékában örökzöld szőnyeget alkot a borostyán (Hedera helix), májusban pedig élénksárga virágszőnyeget bont a mocsári gólyahír (Caltha palustris).

A tó körüli erdőben sétálva mint apró gyöngyszemek virítanak a fekete földön a fehér mészvázas csigaházak: a tóban és környékén él a Magyarországon ismert 190 csigafajnak több, mint egy harmada.

A nyugati véderdő ösvényei erdős lejtőkön, a Festetics-grófság idejében telepített vörös- (Larix decidua) luc- (Picea abies) és feketefenyők (Pinus nigra) között vezet. Az eredetileg illír jellegű gyertyános-tölgyes erdő mementói a csíkos kérgű hatalmasságok, az erdőbelső tekintélyes gyertyánfái (Carpinus betulus).

A park és a véderdő gazdag madárvilágnak ad otthont. Az erdő tavasztól őszig az énekesmadarak dalaitól hangos, azonban a sajátos mikroklíma következtében az ősz és a tél is tartogat meglepetéseket a madárbarátok számára: a tó körüli erdőkben gyülekeznek minden évben a környék fecskéi, télen pedig ritka madarak húzzák meg magukat a bőséges táplálékkal kecsegtető meleg víz közelében (képek).

Aki a tókörnyék érdekességeit már felfedezte, és a forró fürdő után csendes pihenésre vágyik, látogasson el a tótól mindössze 800 méterre lévő Hunguest Hotel Helios parkjába. Ebben a helyi védettséget élvező, a szállodán keresztül látogatható parkban az idős platánok, juharok és vadgesztenyék között sétálgatva különösen ősszel, lombhullás idején lehet páratlan látványban részünk. Az épületeket és szabadtéri medencéket körbeölelő park ősszel aranysárga levélfüggönybe burkolózik, a tiszteletet parancsoló fasorok, juharok (Acer platanoides, Acer pseudoplatanus), platánok (Platanus x hybrida), hársak (Tilia cordata) és vadgesztenyék (Aesculus hippocastanum) árnyékában mintha megállna az idő. A parkban a párás levegőt élvező tűlevelű örökzöldek figyelemfelkeltők, különösen a “Benjamin” épület bejárati kertjének tű- és pikkelylevelű örökzöldjei és a Hotel gazdasági bejárata melletti kolorádói jegenyefenyők (Abies concolor) csoportja, de a szökőkút környezetében lévő koros fenyőfélék (Pinus nigra, Picea abies) is tekintélyesek magasba nyúló, érdes törzsükkel, bókoló koronájukkal.

2. A Hévízi-tavat körbeölelő lápmező természeti értékei  

A Hévízi-tó egykor a Balaton medrének része volt, a tó környéki területek a Balaton visszahúzódása után egy, a Vindornyai-láptól a Kis-Balatonig húzódó összefüggő lápmezőben olvadtak össze. A tó körüli vidéken, a „Páhok földjén” a XIII. században páhok, cserzővargák telepedtek le, akik a gyógyhatású vizet ekkoriban bőrcserzésre használták. Később a fokozatosan kiépülő fürdőváros, a lecsapolások, csatornázások, majd a beépített területek egyre intenzívebb növekedésének hatására a lápterületek egymástól egyre jobban elszakadtak és fokozatosan szárazodni kezdtek.

A napjainkban is zajló folyamat nemcsak a tőzeges területek talajára, vízháztartására van hatással, hanem a lápterületek növény- és állatvilágára is. Az elszegényedés ellenére még ma is akadnak olyan területfoltok, amelyeket szemlélve felidézhető az egykor virágzó lápvilág.   A Hévíz környéki „feketeföldek”, a lápteknő nádasok, rekettyés fűzlápok, mocsárrétek, kiszáradó kékperjés láprétek és bokorfüzesek otthona. A város peremén lévő véderdő mögötti lápterületen a trópusi, nagyvirágú orchideák rokonai, a hazai kosbor fajok (hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata), mocsári kosbor (Orchis laxiflora ssp. palustris)) nyílnak, a tocsogó vízben fűcsomókat, zsombékokat képez a mocsárrétek uralkodó fűfaja, a sédbúza (Deschampsia caespitosa). Ciklámen színű virágait hívogatóan mutatja egész nyáron a réti füzény (Lythrum salicaria). A feltűnő virág ellentéte az embermagasságú, fényes bugájú kékperjék tövén megbúvó törékeny védett növény, a buglyos szegfű (Dianthus superbus), és mélykék színével megkapó látványt nyújtó, kertekbe is ültetett szibériai nőszirom (Iris sibirica), ami a környéki lápterületek ritkasága. A rovarzúgástól zizegő láprétek bokorfüzeseiben, csatornamenti nádasokban fészkelnek a nádiposzáták (Acrocephalus scirpaceus, Acrocephalus palustris), a berki tücsökmadár (Locustella fluviatilis) és a nádirigó (Acrocephalus arundinaceus). Rágcsálók után pásztáznak a tekintélyes égi ragadozók: a barna rétihéja (Circus aeruginosus), és a jellegzetes vijjogásáról könnyen felismerhető egerészölyv (Buteo buteo).

A tó és a környező lápterületek ma is egy ökológiai rendszert alkotnak, a térség vizes élőhelyeinek együttes kezelése, a környező lápterületek sorsa a tó jövője szempontjából alapvető jelentőségű.